A „Jóga a mindennapi életben” rendszer

Minden ember arra vágyik, hogy harmóniában éljen önmagával és a környezetével. Napjainkban ugyanakkor az élet számos területén egyre nagyobb elvárásoknak kell megfelelnünk, testi és lelki értelemben egyaránt. Ennek következtében egyre több embert kínoznak testi és lelki feszültségek, például stressz, idegesség, alvászavar, egyre többen szenvednek az egyoldalú fizikai megterhelés és a mozgáshiány következményeitől. Így aztán a mai korban különösen nagy jelentősége van azoknak a módszereknek és technikáknak, amelyekkel tartósan jó egészségi állapotra és testi, szellemi, lelki harmóniára tehetünk szert. A „Jóga a mindennapi életben” rendszer ahhoz ad átfogó módszert, hogy önmagunkon segítsünk.

A nyugati országokban végzett sokéves munkám során megismertem a modern civilizáció emberének életstílusát, testi és lelki problémáit. Tapasztalataimra, illetve felismeréseimre támaszkodva kifejlesztettem a „Jóga a mindennapi életben” rendszert. Ez egy egymásra épülő szintekből álló, szisztematikus módszer, amely magában foglalja az élet minden területét és amely értéket közvetít minden életkorban. Kortól és testi adottságoktól függetlenül mindenki előtt megnyitja a klasszikus jóga útját.

A rendszer kidolgozásakor figyelembe vettem a mai civilizáció adottságait, és korunk emberének szükségleteihez igazítottam az ősrégi tanítást – anélkül, hogy annak eredetisége és hatása csorbát szenvedett volna.

A „jóga” szanszkrit eredetű szó, azt jelenti: összekötés, egyesülés. A jógagyakorlatok a maguk teljességében fejtik ki hatásukat, megteremtik a test, a szellem, a tudat és a lélek egyensúlyát. Ily módon segít a jóga megoldani, leküzdeni a mindennapos próbatételeket, problémákat és gondokat. A jógával közelebb jutunk önmagunk megismeréséhez, életünk értelmének és Istenhez való viszonyunknak magasabb szintű megértéséhez.

A jóga elvezeti a spirituális úton haladókat az egyéni Önvaló és az univerzális Önvaló egyesülése által a legmagasabb tudáshoz és az örökké tartó boldogsághoz. A jóga a legfőbb kozmikus elv, „az élet fénye”, az egyetemes alkotó tudat, amely mindig éber, sosem szunnyad, és amely örökké volt, van és lesz.

Indiában a risik (bölcsek és szentek) már évezredekkel ezelőtt kutatták meditációikban a természet és a világegyetem titkait. Megfejtették az anyagi és a szellemi világ törvényeit, bepillantást nyertek az univerzum összefüggéseibe. Rájöttek a kozmosz és a természet elemeinek törvényszerűségeire, a földi élet, a világegyetemben ható erők és energiák működésére, a külső világ szintjén és szellemi síkon egyaránt. Már a Védákban leírták és megmagyarázták az anyag és az energia egységét, a világegyetem keletkezését, a természeti erők működését. A modern tudomány jó néhányat újra felfedezett és igazolt az említett felismerések közül.

A felhalmozott tapasztalatokból és ismeretekből átfogó, mindenre kiterjedő rendszer jött létre, amelyet jógának nevezünk, s amely értékes, gyakorlati útmutatással szolgál a testtel, a légzéssel, az összpontosítással, a lazítással és a meditációval kapcsolatban. A könyvben ajánlott gyakorlatok tehát kiállták az évezredek próbáját, és ez idő alatt emberek millióinak nyújtottak hathatós segítséget.

A „Jóga a mindennapi életben” rendszert világszerte oktatják jógaközpontokban, iskolákban, egészségügyi intézményekben, fitneszklubokban, sportegyesületekben, rehabilitációs központokban és szanatóriumokban. Minden korosztály számára alkalmas, nem igényel akrobatikus képességeket, és sporthoz nem szokott, fogyatékos, beteg, lábadozó egyéneknek is lehetővé teszi a jóga gyakorlását. Maga az elnevezés is arra utal, hogy a jógát a mindennapi életben lehet és kell alkalmazni.

A rendszer gyakorlatszintjeit orvosok és fizioterapeuták közreműködésével, az ő tanácsaik alapján dolgoztam ki, ezért – a felsorolt szabályok és óvintézkedések betartása mellett – otthon is önállóan végezheti őket bárki. A „Jóga a mindennapi életben” a teljesség igényével kifejlesztett holisztikus módszer, amely nem csupán a testi, hanem a szellemi és lelki tényezőket is figyelembe veszi. Pozitív gondolkodásmód, kitartás, fegyelem, a legfelsőbbre való törekvés, imádság, jóság és megértés: ezek nyitnak utat az önmegismeréshez és az önmegvalósításhoz.

A „Jóga a mindennapi életben” rendszer céljai:

  • testi egészség,
  • szellemi egészség,
  • társadalmi egészség,
  • lelki egészség,
  • önmegvalósítás és az Isteni Önvaló felfedezése magunkban.

A célok elérésének eszközei:

  • szeretet és segítőkészség minden élőlény iránt,
  • az élet tisztelete, a természet és a környezet védelme,
  • békés szellemi beállítottság,
  • teljes értékű vegetárius táplálkozás,
  • tiszta gondolatok, pozitív életvitel,
  • testi, szellemi és lelki gyakorlatok,
  • tolerancia az összes nemzet, kultúra és vallás iránt.

Testi egészség

A testi egészség életünk egyik legfontosabb alapköve. Paracelsus helyesen állapította meg annak idején: „Az egészség nem minden, de egészség nélkül semmit sem ér az egész.” Az egészség megőrzésére és helyreállítására különböző testgyakorlatok (ászanák), légzőgyakorlatok (pránajámák) és lazító technikák léteznek.

A „Jóga a mindennapi életben” nyolcszintű rendszerbe foglalja a klasszikus ászanákat és pránajámákat, amely a „sarva hita ászanákkal” (gyakorlatok mindenkinek) kezdődik. Az első, felkészítő szintet további hét szint követi, amelyek egymásra épülve vezetnek el az ászanák és pránajámák haladó fokára. Az alapgyakorlatokból több speciális programot fejlesztettem ki: „jóga hátfájás ellen”, „jóga az ízületekért”, „jóga idősebbeknek”, „jóga menedzsereknek”, „jóga gyerekeknek”. A „Jóga a mindennapi életben” rendszer további értékes gyakorlatokkal szolgál egészségünk megőrzéséhez, mint például a hatha jóga tisztítótechnikái, a mély ellazulás (jóga nidra), az összpontosító gyakorlatok (pl. trataka), valamint a mudrák és a bandhák (speciális jógatechnikák).

Egészségünk fontos tényezője a táplálék, amelyet magunkhoz veszünk. Mindaz, amit elfogyasztunk, kihatással van a testünkre és a tudatunkra, a szokásainkra és a jellemvonásainkra – egyszóval a táplálkozás egész lényünket befolyásolja. A táplálék a testi energiánk és életerőnk forrása. A kiegyensúlyozott, egészséges étrend tartalmaz gabonát, zöldséget, hüvelyeseket, gyümölcsöt, dióféléket, tejet, tejtermékeket, mézet, csírákat, salátát, magvakat, gyógyfüveket és fűszereket – nyersen vagy frissen elkészítve. Kerülendők az állott, tartósított, felmelegített és denaturált (finomított) élelmiszerek, valamint a hús (és minden hústermék), a hal és a tojás. Egészségromboló hatásuk miatt a szeszes italok, a nikotin és a kábítószerek ugyancsak mellőzendők.

Szellemi egészség

Ahelyett, hogy mi tartanánk ellenőrzésünk alatt az elménket és az érzékeinket, gyakran azok irányítanak minket. Ahhoz, hogy ellenőrzésünk alá vonjuk az elménket, először is önelemzésre és belső megtisztulásra van szükség. A negatív gondolatok és félelmek megbontják a testi és idegi funkciók egyensúlyát, ezáltal sok betegséget és szenvedést okozhatnak. A jó szellemi közérzet alapja a gondolatok tisztasága, a belső szabadság, az elégedettség és az egészséges öntudat. Törekedjünk tehát arra, hogy fokozatosan felülkerekedjünk negatív tulajdonságainkon és gondolatainkon, s hogy kifejlesszük magunkban a pozitív gondolkodás és cselekvés képességét.

A „Jóga a mindennapi életben” erre is számos lehetőséget kínál. A mantragyakorlatok [1], az erkölcsi elvek tiszteletben tartása, a jó társaság, a gondolatébresztő könyvek mind-mind megtisztítják és felszabadítják az elménket. Az önkeresés és önmegismerés fontos eszköze az „önvizsgálati meditáció”. Ez nem más, mint önkikérdezésen és önelemzésen alapuló, egymásra épülő szintekből álló meditációs technika. Végrehajtása során kapcsolatot teremtünk a tudatalattinkkal, vágyaink, komplexusaink, viselkedésmintáink és előítéleteink forrásával. A gyakorlat elvezet önnön lényünk megismerésétől – milyenek vagyunk és miért váltunk olyanokká, amilyenek vagyunk – énünk elfogadásán keresztül az önmegvalósításig. Lehetővé teszi, hogy megszabaduljunk rossz tulajdonságainktól és szokásainktól, ezáltal segít úrrá lenni életünk nehézségein.

Társadalmi egészség

Társadalmi egészségen azt értjük, hogy miközben boldogok vagyunk, másokat is képesek vagyunk boldoggá tenni, hogy jó kapcsolatot és kommunikációt tartunk fenn embertársainkkal, hogy társadalmi felelősséget vállalunk, hogy a közösség javán fáradozunk. Ugyanakkor azt is jelenti, hogy képesek vagyunk lazítani és megtapasztalni az élet szépségét.

A kábítószer-függőség például – hogy korunk egyik legégetőbb problémáját említsem – a társadalmi egészség hiányának a jele. A „Jóga a mindennapi életben” segítségével ez a baj is leküzdhető. Új, pozitív célokat lehet kitűzni, s az élet új értelmet nyer. A jó társaság szintén befolyásolja, alakítgatja a személyiséget és a jellemet, ezért döntő jelentősége van a lelki fejlődés szempontjából.

A „Jóga a mindennapi életben” rendszer szellemében élni azt jelenti, hogy magunkért és másokért dolgozunk, hogy értékes és hasznos munkát végzünk önmagunkért, felebarátainkért, a társadalomért, a természet és a környezet megóvásáért és a világ békéjéért. A jógázás pedig egyet jelent azzal, hogy pozitív tevékenységet fejtünk ki és az egész emberiség javán fáradozunk.

Egészséges lélek

A lelki élet legfontosabb alapelve és az emberiség legfőbb parancsa így hangzik:

AHIMSA - PARAMO DHARMA

Nem ártani – ez a legfelsőbb elv

Azaz nem ártani sem tettel, sem szóval, sem gondolattal, sem érzéssel. Lelki egészségre imádsággal, meditációval, mantrával, pozitív gondolkodással és toleranciával tehetünk szert.

Az ember feladata a védelmezés, nem pedig a rombolás. Az önzetlenség, a megértés és a megbocsátás azok a tulajdonságok, amelyek igazából emberré tesznek minket. A jóga egyik legfőbb tanítása az, hogy tartsuk tiszteletben és óvjuk az élet minden megjelenési formáját. Ezzel széles alapot teremtünk a kölcsönös szeretethez és segítségnyújtáshoz, a megértéshez és a toleranciához – nemcsak az egyes személyek viszonyában, hanem minden ember, nemzet és vallási irányzat között.

A „Jóga a mindennapi életben” egyik alapelve a vallásszabadság. A jóga nem vallás, hanem a lelkiség és a bölcsesség forrása, minden vallás gyökere. Átnyúlik a vallási határokon, s így megmutatja az egységhez vezető utat.

A lelki megtisztulásra vágyókat a „Jóga a mindennapi életben” végigvezeti a mantra jóga és a krija jóga útján. Az ember, mint a föld legfejlettebb élőlénye, képes arra, hogy megismerje igazi énjét és önnön belső valóját – vagyis Istent.

A jóga lelki célja Isten felfedezése önmagunkban – azaz az egyéni lélek és Isten egyesítése. Az első lépés annak felismerése, hogy közös gyökereink és Istennel való kapcsolatunk révén valamennyien egyek vagyunk.

Egyedül rajtad múlik, hogy teszel-e valamit az egészségedért, a jó közérzetedért, a szabad, boldog életért. Rendszeres gyakorlással, szilárd eltökéltséggel biztos a siker. Valamennyi jógázónak és mindazoknak, akik most lépnek a jóga útjára, sok szerencsét, sikert, egészséget, harmóniát, örömöt kívánok, és Isten áldását kérem mindannyiukra.

Mahamandaleshwar Paramhans Swami Maheshwarananda

 

ॐ सह नाववतु । सह नौ भुनक्तु ।

सह वीर्य करवावहै । तेजस्वि नावधितमस्तु ।

मा विद्विषावहै । ॐ शान्तिः शान्तिः शान्तिः ॥

OM SAHA NĀVAVATU

SAHA NAU BHUNAKTU

SAHA VĪRYA KARVĀV-HAI

TE-JASVI NĀVADHITAM-ASTU

MĀ VIDVIṢĀV-HAI

OM ŚĀNTIḤ ŚĀNTIḤ ŚĀNTIḤ

OM Paramátma, védelmezz és áldj meg minket.

Adj erőt, hogy végighaladhassunk

az örök tudáshoz vezető úton.

Segíts, hogy ne viszálykodjunk, és hogy utunkat

örök egységben járjuk.

OM béke, béke, béke.