Rádzsa jóga

A rádzsa azt jelenti: király. Márpedig egy király mindig önállóan, határozottan és magabiztosan cselekszik. A rádzsa- jógira is önállóság, függetlenség és bátorság (félelem nélküliség) jellemző. A rádzsa jóga az önfegyelem és gyakorlás útja.

A rádzsa jógát ashtánga (nyolcszintű) jógának is nevezik, mert nyolc részre tagolódik:

  1. Jáma – önuralom

  2. Nijáma – fegyelem

  3. Ászana – testgyakorlatok

  4. Pránajáma – légzőgyakorlatok

  5. Pratjáhára – az érzékek visszavonása

  6. Dháraná – összpontosítás

  7. Dhjána – meditáció

  8. Szamádhi – tökéletes megvalósítás

A rádzsa jóga egymásra épülő nyolc szintje módszeresen elvezet a belső nyugalomhoz, a derűhöz, az önuralomhoz és a megismeréshez.

Jáma – önuralom

öt alapelvet foglal magában:

  • Ahimszá – nem ártás, erőszaknélküliség

    Az ahimszá azt jelenti, sem gondolattal, sem szóval, sem cselekedettel nem okozunk fájdalmat vagy kárt egyetlen élőlénynek sem. A nem ártani azt is jelenti, hogy nem ölni. Mivel a húsfogyasztás mindig egy állat megölésével jár, a jógik elvből vegetáriusok. Az állatok ösztöneik révén már előre megérzik, mi vár rájuk. Megsejtik, ha levágni készülnek őket, és ilyenkor bizony halálfélelmük van. Félelem- és stresszhormonok választódnak ki, amelyek a megölt állat húsában maradnak, amit az ember mit sem sejtve, meggondolatlanul, a hússal együtt elfogyaszt. Sok, látszólag ok nélküli félelemnek, neurózisnak és pszichózisnak ez az oka.

  • Szatja – őszinteség

    Igazat mondani mindig jó és helyes, ám döntő fontosságú, hogyan fogalmazzuk meg. Úgy is közölhetjük valakivel az igazságot, mintha kést döfnénk belé, és úgy is, hogy kedves, szeretetteljes szavakba foglaljuk. Azért, hogy ne vétsünk az ahimszá imént említett elve ellen, érdemes megszívlelnünk Sri Mahaprabhuji intelmét: „Szavaid virágesőként hagyják el ajkaid.”

    Őszintének lenni azt is jelenti, hogy nem alakoskodunk, nem magyarázkodunk, nem beszélünk mellé, nem keresünk kifogásokat és mentségeket. Egy ideig talán el tudjuk rejteni mások elől igazi arcunkat, egyvalaki azonban biztosan ismeri belső valónkat: mi magunk. S önmagunknak saját tudatunk a tanúja.

  • Asztéja – nem lopni

    Az asztéja azt jelenti, hogy nem veszünk el semmit, ami jogszerűen mást illet . Ez nem csupán az anyagi javakra érvényes, hanem a szellemi javak eltulajdonítására is, valamint azokra az esetekre is, amikor esélytől, reménytől vagy örömtől fosztunk meg valakit. A természet kizsákmányolására és a környezet tönkretételére is vonatkozik ez az elv.

  • Brahmacsarja – tiszta életmód, életvitel

    A brahmacsarját gyakran kizárólag szexuális önmegtartóztatásként fordítják, valójában ennél sokkal tágabb értelműfogalom. Azt jelenti, hogy gondolataink mindig Isten körül forognak. Ezt persze nem úgy kell érteni, hogy hanyagolhatnánk világi kötelességeinket. Ellenkezőleg, a lehető legnagyobb gondossággal tegyünk eleget feladatainknak, de mindig abban a tudatban, hogy: „Nem én cselekszem, egyedül Isten a cselekvő”.

  • Aparigraha – elérni a nembirtoklást, nem gyűjteni

    Ne halmozzuk a javakat, mindenből csak annyit vegyünk és használjunk fel, amennyire az élethez szükségünk van. A sok tulajdon sok gonddal is jár. Tulajdon nélkül születtünk, és minden vagyonunkat hátra kell hagynunk, ha majd ismét elhagyjuk e világot. A nembirtoklás azt is jelenti, hogy meghagyjuk mások szabadságát, és nem ragaszkodunk bizonyos tárgyakhoz vagy emberekhez, nem függünk ezektől, illetve tőlük. Azzal, hogy nem sajátítunk ki másokat, magunk is szabaddá válunk, hiszen szabadságot adni egyben azt is jelenti: szabadnak lenni.

Nijáma – fegyelem

szintén öt alapelvből áll:

  • Shaucsa – tisztaság

    Nem pusztán a külső, hanem főleg a belső tisztaságra vonatkozik. Ruháink, testünk, de érzéseink és gondolataink is tiszták legyenek. Társas kapcsolatainkra ugyanez érvényes. A lelki beállítottságú, bölcsességükkel is segítő emberek társasága kedvező hatással van fejlődésünkre.

  • Szantosha – elégedettség

    A megelégedettség a legnagyobb gazdagság. Tulsidas, az ind költő szerint: „Hiába van arany- vagy kincsesbányád – a belső elégedetlenség minden gazdagságot romba dönt.” Elégedettek akkor lehetünk, ha felismerjük, hogy a földi javak csak csalódást okoznak, és a belső gazdagság sokkal jobban boldogít, mint a külső tulajdon.

  • Tapasz – önuralom, önfegyelem

    Ha az élet nehézségeket, akadályokat tartogat számunkra, akkor se adjuk fel, hanem eltökélten haladjunk végig a választott úton. A siker kulcsa az önfegyelemmel, türelemmel, kitartással végzett folyamatos gyakorlás.

  • Szvádhjája – a szent iratok tanulmányozása

    A jógaaspiránsnak foglalkoznia kell a ránk maradt filozófiai témájú jógaszövegekkel, például a Bhagavad Gitával, az Upanisádokkal, Patanjali Jóga Szútráival stb. Ezek az írások értékes tudást közvetítenek a számunkra, és segítenek utunkon.

  • Ishvara pranidhána – Isten iránti odaadás

    Mindenedet, amid van, őszinte hódolattal add át az Isteni Önvalónak. Isten oltalmába vesz mindenkit, aki hűséggel és hittel adja át magát Neki.

Ászana – testgyakorlatok és

Pránajáma – légzőgyakorlatok

Azáltal, hogy a rádzsa- jógi ura testének és légzésének, uralmat szerez az elme fölött, és ezáltal képes feléleszteni azokat a belső erőket, amelyek spirituális útján továbbvezetik őt.

Pratjáhára – az érzékek visszavonása

A jógi képes tetszése szerint befelé fordítani vagy kitárni az elméjét és az érzékeit, mint ahogy a teknősbéka is hol a páncélja alá húzza, hol kidugja a fejét és a végtagjait.

Ha birtokában vagyunk a pratjáhárának, azonnal, a külső körülményektől függetlenül vissza tudjuk vonni érzékeinket a külvilágtól, vagy tudatosan és éberen tudunk nyitni felé, ha éppen úgy akarjuk.

A meditáció alapszintjén úgy gyakoroljuk a pratjáhárát, hogy mozdulatlanul tartjuk a testünket, lehunyjuk szemünket, megnyugtatjuk az elmét és figyelmünket befelé irányítjuk.

Léteznek technikák, amelyekkel a pratjáhára fejleszthető. Van egy meditációs gyakorlat, amelynél először a külső neszekre irányítjuk figyelmünket, megállapítjuk jellemzőit, távolságát stb., majd fokozatosan visszahúzódunk a „belső terünkbe”, és testünk zörejeire (szívverés, vérkeringés stb.) figyelünk. Csak akkor léphetünk tovább a tényleges összpontosításhoz, ha a pratjáhárát már uraljuk.

Dhárana – összpontosítás

A dhárana azt jelenti, hogy gondolatainkat és érzéseinket képesek vagyunk egy objektumra összpontosítani. Ez általában csak igen rövid ideig sikerül, mert más gondolatok vonják el a figyelmünket. Legtöbbször csak percek múltán ébredünk rá, hogy figyelmünk elkalandozott.

Amíg nem tudunk bárhol, bármikor egy gondolatra vagy tárgyra összpontosítani, addig nem uraljuk a dháranát. Az összpontosító képesség fejlesztésében hathatós segítség a gyertyameditáció (tratak), egyes ászanák és pránajámák, valamint a mantra ismétlése.

Dhjána – meditáció

Valamennyi meditációs technika csak előkészítő gyakorlat magához a voltaképpeni meditációhoz, mivel a meditációt nem lehet elsajátítani, mint ahogy az elalvást sem tudjuk „megtanulni”. Álom is csak akkor jön a szemünkre, amikor a testünk már megnyugodott, a meditáció is akkor következik be, amikor az elménk elcsendesedett.

A meditációban nincsenek képzetek, gondolatok, mert ezek az intellektusunk szüleményei. Az emberi agy hatalmas számítógéphez hasonlítható, amely hihetetlenül nagy tárolókapacitással rendelkezik. Elvileg a világegyetem összes adatát képes lenne tárolni, ám azért ennek a „komputernek” is vannak korlátai, csak azt tudja visszaadni, amit beleprogramoztak. A meditációban viszont megtapasztalhatjuk a tiszta Önvalót. Amint elcsitul az intellektusunk, és megszűnik létezni egyéni egónk, felragyog szívünkben az Isteni fény, és mi eggyé válunk vele.

Szamádhi – teljes, tökéletes megvalósítás

A szamádhi, ahol a tudó, a tudás és a tudás tárgya egyesül. A „tudó”, a megismerő (gyakorló személy), a tudás (mi Isten) és a tudás tárgya (Isten) eggyé válik.

Ez azt jelenti, hogy az ember egyesül az Isteni Tudattal. Aki eléri a szamádhit, az ragyogó mennyei fényt lát, mennyei hangot hall és belső tere határtalan kiterjedését tapasztalja meg.

Amikor elérjük a szamádhi szintjét, úgy érezzük magunkat, mint a folyó, amely hosszú, fáradságos út után a tengerbe ömlik. Minden nehézség legyőzetett, s a folyó örökre egyesül az óceánnal. Ugyanígy érkezik el a jógi is hosszú útjának végéhez, ahol eggyé válik a Legfelsőbb Tudattal. A jógi tudata örök nyugalomra, békére és üdvre lel – a jógi felszabadul.

Ez a tapasztalat, ez az állapot szavakkal nem írható le, hiszen

csak az tudja, milyen a tej íze, aki már kóstolta;

csak az tudja, mi a fájdalom, aki már érezte;

csak az, aki egyszer is szeretett, tudja, mi a szeretet;

és csak az tudja, mi a szamádhi, aki átélte.

Ebben az állapotban feloldódik mindenkettősség. Nincs sem nappal, sem éjszaka, sem fény, sem sötétség, nincsenek tulajdonságok és színek, minden egybeolvad a Legfelsőbb Önvalóval. Az egyéni lélek eme egyesülése a Kozmikus Lélekkel – a jóga célja.